Épp 100 éve annak, hogy mintegy két-háromezer komáromi hajógyári és győri vagongyári munkás, tatabányai bányász, kiszolgált katona, valamint sok helyi és környékbeli ember - fiatalok és korosabbak egyaránt - nem tudva belenyugodni abba, hogy a trianoni tragédia nyomán az egységes Komárom északi, történelmi része csehszlovák kézre került, az életük kockáztatása árán is megpróbálták visszafoglani azt, újraegyesíteni a várost.
Ma már tudjuk, hogy a vakmerő próbálkozás kudarcra volt ítélve - talán ők maguk is tudták, hogy ez egy lehetetlen küldetés -, mégis belevágtak, fegyvert ragadtak és a Dunán átcsónakázva, vagy a hidakon átverekedve magukat megpróbálták bevenni a varost, a jobban felszerelt légionárius helyőrséget térdre kényszeríteni.
Sajnos a tervük csak ideig, óráig működött. Érsekújvár felől nagyszámú csehszlovák erősítés érkezett és a két tűz közé került magyarokat brutálisan lemészárolták. Sokszázan vesztek oda, a legtöbben az Erzsébet-szigeten. A megemlékezés helyszínén a közös tömegsírban 102, a felismerhetetlenségig csonkított, három rétegben egymásra temetett mártír alussza örök álmát.
Jár nekik a tisztelet és a főhajtás, mert nem nyugodtak bele a megváltoztathatatlanba és a legdrágább kincsük, az önnön életük feláldozása árán bizonyították, hogy a nemzet egységéért és túléléséért folytatott harc a legnagyobb áldozatot is megéri. Hiszen a komáromi május elsejei mártírok örökké a szívünkben maradnak és emlékezni fogunk rájuk, amíg akár csak egy magyar is él ebben a városban.
Megjegyzés küldése