KFC - Poprád 4:1



Az idei év első második ligás "hazai" meccsére is zárt kapuk mögött, azaz nézők nélkül, szigorú járványügyi óvintézkedések közepette, és a szövetség előírása lapján műfüves pályán került sor. Egészen március 15-ig kénytelenek a csapatok műfüvön játszani, hacsak mindkét klub bele nem egyezik a rendes pályán való játékba. A komáromiak így Rendvére (Radava) utaztak, ahol van reguláris méretű műfüves játéktér. Itt fogadták a tabella sereghajtóját, az FK Poprád gárdáját.

Maga a meccs jó volt, viszonylag jó iramú és a komáromi srácok teljesítménye, eredményessége szempontjából is dicsérhető. Az iramhoz bizonyára hozzájárult a zord időjárás is. Hiszen a szántóföldön a falu határában létesült futballkomplexum ugyan kiváló játékteret biztosított és a kiszolgáló létesítmények is rendben vannak, de mivel teljesen nyílt terepen épült, és semmi nem védi a pályát a naptól és főleg a széltől, a szombat délutáni körülmények bizony emberpróbálóak voltak. A viharos szél a pályán is bőven éreztette a hatását, a magas beadásokat hol lelassította, hol megtolta, de fent a kameraállason és a rögtönzött tévéstúdióként szolgáló építési álványzatból készült kakasülőn szinte elviselhetetlenül fújt a szél. Végig fogni kellett a laptop képernyőjét, hogy le ne csapja a süvítő szél, amely az élő közvetítés hangminőségét is jócskán lerontotta. Nagy Tivadar, operatőr, kénytelen volt kikötni a kameraállványt, hogy a kamera fel ne boruljon. Ha engem kérdeznek, csontig ható amundseni fagykaland volt az első idei meccs. De a kedves nézőkért és a lila-fehér színekért mindent kibír az ember! :)
Rátérve a lényegre, a meccsre: a két Szili (Németh és Ipóth) a kispadnál elégedetten csettinthetett a hármas sípszó után. 4:1 lett a végeredmény, ami hűen tükrözte a pályán látottakat. A jobb csapat győzött és a viszonylag nagy gólkülönbség is igazságosnak mondható. Németh Szilárddal a hírek szerint sokkal jobban azonosulni tudnak a játékosok, a hangulat is oldottabb az öltözőben, az edzések vidámabb hangulatban telnek. És lám, az első meccs eredménye is igazolta, hogy jó irányba halad a csapat. Bízunk benne, hogy a folytatás is hasonlóan jó lesz.
A szurkolók jogos elvárása ugyanis, hogy legyen meg a biztos bennmaradás, aztán pedig legyen a csapat ismét a felsőház stabil tagja. Így legen!
Egy komment a tegnapi élő adás kapcsán: valaki megjegyezte, hogy milyen jó hallani (már amikor a széltől lehetett), hogy Szili szlovákul és magyarul is szól a játékosokhoz a meccs közben, így utasítja őket, sőt ha kell, angolul mondja el, hogy mit és hogyan szeretne, mert ezt a nyelvet is tökéletesen bírja. Jó érzés tudni, hogy olyan valaki irányítja a komáromi csapatot, aki ebből a közegből emelkedett ki és a szülővárosát képviselni, sikerre vinni nála nemcsak szakmai, de érzelmi kérdés is. Hajrá, lilák!

Nézzék meg az élő közvetítés felvételét és a gólösszefoglalót is!




Írj megjegyzést!

Újabb Régebbi