Gondoljunk csak bele. Az érsekújvári állami kórház Covid-osztályán ma is két harmincas fiatal fekszik, mindketten lélegeztetőgépre kapcsolva. Szemükben a félelem, a hozzátartozóik otthon, magukba roskadva morzsolják a kezeiket, a vallásosabbja az olvasót.
Miért pont én? Miért ilyen fiatalon? Miért nem vigyáztam jobban?
Jogos kérdések. De az is jogos kérdés, hogy feltétlenül el kellett-e jutnunk eddig a pontig? Amikor az összeomlás szélére jutott egészségügyi rendszert működtető emberek, orvosok, nővérek, ápolók fáradt, gyűrött arca is biztatás helyett leginkább bizonytalanságot sugároz.
Emlékezzünk vissza a járvány tavaszi, első hullámára. Akkor kellő tisztelettel és fegyelmezettséggel tűrte szinte mindenki a bezártságot és - a mai tapasztalatok birtokában - kicsit túlzottnak tűnő óvatosságot. De az eredmény elvitathatatlan. Szlovákiában szinte nem is volt első hullám.
Aztán valahogy lassan felbátorodott a nép és a nyári időszakban egyre nagyobb lett a vírustagadók és a különböző furcsa, és szinte tébolyult elméletekben vívők száma. Meg az elméletek terjésztőié is. Főleg a mindent (is) elbíró, sőt a tébolyt, mint dűhöngő tüzet tápláló és ebből jó pénzt csináló szociális hálókon. Ezek közül is leginkább a minden hálók legaljának számító f-betűsön.
Most pedig ott tartunk, hogy mindenki fél, sőt retteg. Az idegfeszültség szinte tapintható. A kormányzat egymással veszekszik, a válságkezelés kérdésében megoszlanak a vélemények, a tudósszakma sem egységes, az orvostársadalom kimerült, az átlagember pedig a léleksorvasztó hírfolyam és az ellenőrzött híreknél is lehangolóbb és zavarkeltőbb hálókon csüng naphosszat. És jönnek is a felkavaróbbnál felkavaróbb hírek: Kevesebb oltóanyag érkezik Európába. A vírus velünk marad az oltás után is. Új és újabb mutációk várhatók. A maszkot már talán soha nem vehetjük le. Ilyeneket írnak, mondanak a "rendes" hírszolgáltatók. A hálókon pedig még ennél is súlyosabb a helyzet. Ott egyenesen tömegsírokról posztolgatnak és kommentelgetnek az egyik oldal hívei, az ellenpártiak pedig csipelt, homoszekszualitást, meg fatális mellékhatásokat kiváltó oltóanyagról értekeznek. Sőt, sokan a vírus puszta létét is tagadják.
Mondhatjuk büszkén, hogy ezért harcoltunk, ez a szólásszabadság, a nagybetűs demokrácia. De a helyzet ennél sokkal súlyosabb. Az öngerjesztő népbutítás és a felelőtlen hangulatkeltés nagyon sokak életébe kerülhet!
Lehet a hibást keresni. Rossz kormányzati kommunikációt szajkózni. Részben okkal. De attól, hogy megtaláltuk a bűnbakot a helyzet még nem oldódik meg. Kell tesztelni? Nem kell tesztelni? Hol és kiket kell tesztelni? Jogos kérdések, de nem ez a legfontosabb. A legfontosabb az, hogy minél többen - sőt, lehetőleg mindnyájan - túléljük a járványt és legyőzzük ezt az alattomos és találékonyan változó, láthatatlan ellenséget.
Ehhez bizonyára tesztelni is kell, de leginkább oltani! Minél gyorsabban és minél többet! Addig pedig, amíg minden jelentkező nem kapja meg az életmentő oltást, és nem alakul ki az egyéni és közösségi védettség, még kell valami. Mégpedig a fegyelmezettség! Akinek feltétlenül nem szükséges, ne járjon emberek közé, minél kevesebbet szocializáljon csoportosan, tartsa be az óvintézkedéseket, aki pedig beteg vagy bizonyítottan fertőzött, az tényleg maradjon otthon!
Ha belátással leszünk egymás iránt és betartjuk az ajánlásokat, talán nyárra visszakapjuk mindazt, aminek hiányától már szinte a feje tetejére állt a világ. Azt, amit eddig alig becsültünk, pedig értékesebb számos, korábban értékmérőnek vélt dolognál.
És ez nem más, mint a normális, hétköznapi életünk.
Megjegyzés küldése